IrOdalmi IgNobel :)
10 perce próbálok valami jó bevezető szöveget kigyötörni magamból, de nem megy.
Úgyhogy:
Ünnepi könyvhét a Párkocka.hu-n is!
Az Ünnepi könyvhét immár megjelent a Párkocka.hu oldalon is.
A sort PLÁ indította alábbi (szerintem nagyon szellemes) képével.
(További képek a parkocka.hu-n!)
Kőhalmi Zoltán: Könyvtár
Az alábbi felvétel első részében hallható Kőhalmi Zoltán 1998-as Könyvtár című jelenete, melyet "egy agresszív könyvtáros ihletett".
Jó lenne tudni, hová jár(t) a humorista.
Hülye könyvcímek 2.
Kicsit több, mint egy éve tettem közzé egy bejegyzést, a Hülye könyvcímeket. Azóta sokszor megfordult a fejemben, hogy folytatást is készítek hozzá, amikor egy-egy igazán furcsa című kiadvány akadt a kezembe, de egészen eddig egy sem késztetett olyan gyors cselekvésre, mint a most megjelent kétnyelvű biciklis útinapló Jean-Marie Cadortól.
Az tuti, hogy figyelemfelkeltő. :)
(Nagyításhoz kattints a képre!)
Most már csak azt a hétköznapi szituációt próbálom elképzelni, ahogy valaki ezt olvasva válaszol arra a kérdésre: "Mit olvasol?"
Nemek minden verzióban
Szerettem az előző munkahelyemen a Huntékával dolgozni. Könnyen tudtam kezelni azt a néhány funkciót, amire a munkámhoz szükségem volt.
De kétségtelenül a választás lehetősége vitte a pálmát. Látszik, hogy a készítők semmit nem bíznak a véletlenre. ;)
Olvass el hat könyvet!
Az alábbi képet "Az olvasáskultúra fejlesztése : koncepciók, programok, kampányok" című könyvről készítettem. (Budapest : Könyvtári Int., 2009.)
A könyvben több ország számtalan könyvtári projektjéről, projektsorozatáról kaphatunk információkat, de mind közül az angliai Olvass el hat könyvet! akció ismertetése tetszett a legjobban.
Ilyen az, amikor a motiváció és a célközönség egymásra talál... :) :P
Kattintásra megnő a mérete
Librarians Do Gaga
Az alábbi kilppet Szász Péter tette közzé a Katalisten, én pedig ide illesztem, hogy azok se maradjanak le róla, akik a listát nem olvassák.
Zseniális!... szerintem*
Magyarországon is csinálhatnánk ilyesmit... egy dallamosabb Lagzi Lajcsi számra esetleg. :P:P:P
(* egy automatás és másfél főzött kávé után kókadozva hallgattam, és azóta is pörgök :))
Gyűjtés a Katalisten
Sajnos engem is utolért a szokásos blogger-betegség; kevés időm és/vagy energiám van folyamatosan frissíteni az oldalt.
Az alábbi gyűjtés közzétételére például május 3-án kaptam felhatalmazást Szalma Andreától, akinek jóvoltából összejött a lista a Katalist használóinak közreműködésével.
Andreától ezúton is elnézést kérek a csúszásért.
A gyűjtés eredményei:
Mit rejtenek a visszahozott könyvek?
• képeslapok
• fényképek
• igelap, szentkép
• papírzsebkendő
• tisztasági betét
• régi és mai papírpénz
• aktiválatlan bankkártya
• gyufa
• vékony szalonnaszelet
• egy ív fogamzásgátló tabletta
• orvosi receptek
• képeslapok
• cipőkanál
• összenyomott szemüvegtok
• régi típusú tulajdoni lap
• préselt növény
• cipőfűző
• lejárt személyi igazolvány
• névjegyek
• vásárlási blokkok
• régi vonatjegy (min. 15-20 éves)
• leszúrható virágismertető, amit a virágcserépbe tesznek
• süteményrecept
• iskolai dolgozatok
• szerelmes és egyéb levelek.
Humoros referenszkérdések:
- [Olvasó, kezében egy kottával] Ilyen jó lesz, csak felütéssel
kezdődjön.
- [Diák] Voltaire-nek a Kandidáját kérem! (Voltaire: Candide)
- [Diák] V. Hugótól kérek valamit! (Viktor Hugó)
- VI. Lenintől a Kommunista Kiáltványt kérem! (Vlagyimir Iljics Lenin)
- [Diák] Nekem valakinek a haláláról kell könyv! (Tolsztoj: Iván
Iljics halála)
- Egy könyvet keresek, a címe: "Szétvert torták" (Rubin Szilárd:
Szélverte porták)
- Van piros könyv, van? (Vámpíros könyv van?)
- Dantétól kérem az Alighierit! (Dante, Alighieri: Isteni színjáték)
Sztorik a könyvtárból:
Főiskolán voltam tájékoztató könyvtáros. A hallgató keresett egy
könyvet, és én kézzel mutatva az irányt,
mondtam, hogy: "Az olvasóteremben jobbra, az ablak mellett, az utolsó
szekrényben...".
Egy idő múlva visszajött, és megkérdezte: "Melyik az utolsó
szekrény?"
________
Polcon porosodó kötetek ellen
Ismerős a cím? A hivatkozott cikk megjelenése után országszerte kezdtek azon fáradozni a könyvtárak, hogy tegyenek a jelenség ellen. Íme egy alternatív megoldás: a nem használt kötet sem foglalja a helyet, és a polcon maradt állományra is kevesebb por jut. ;)
(kattintással nagyítható)
Döme kalandjai Könyvtáriában
Sokáig úgy gondoltam, felesleges ezen a blogon hivatkoznom Dömére; valószínűleg a fiksz.klog.hu kellően ismert oldal.

De egyrészt úgy gondoltam, nem szép dolog, ha egy ennyire jó könyvtárosságról szóló képregény nem szerepel a blogomon, másrészt aki véletlenül téved ide, az is megismerheti Paszternák Ádám tüsihajú könyvtárosát.
A magam részéről a Rosenkranzbauer a kedvencem. (Talán, mert annyira igaz?)
Szép vagy szakirodalom?
"Egy könyvnek annyi olvasata van, ahányan olvassák."
Elég sokszor hallhattuk már ezt. Ismét találtam egy jópofa képet a www.cartoonstock.com-on, amit ide illőnek találtam.
És a nyitómondatot is nagyszerűen alátámasztja. :):):)
"Az olvasás* szabaddá tesz"
A címben szereplő mondat igazságtartalmát mi sem bizonyítja jobban, mint az a képregénykocka, amit az imént találtam.
(* bár talán ezesetben a könyv szó használata jobb lenne)
A szerzői jogok miatt ismét csak a linket teszem ide.
"Szerzői jog" ;)
Egy 1984-es főiskolai újságban találtam az alábbi képet. Lehetne esetleg a szerzői jogokért küzdők logója. :P

Könyvtáros hallgatók történetei 2.
Megkövetem DuMatyi-t, akinek levelére február 23-án azt válaszoltam, "igeyekszem még ma kitenni a blogomra".
Nem sikerült... de most pótolom elmaradásomat.
Szóval az alábbi néhány szösszenetet DuMatyi küldte, és általuk belekóstolhatunk a bajai könyvtáros hallgatok mindennapjaiba. ;)
1. Miért patriarchális rendszerű a könyvtáros társadalom?
a, Azért, mert a könyvtáros, ha valamit nem tud, akkor a tájékoztatási apparátushoz fordul, de nincs tájékoztatási anyarátus.
b, Van állományapasztás, de nincs állományanyasztás.
2. A gazdasági válság rendszerint begyűrűzik az írókhoz is; megjelenik a műveikben. Jókai Mór a 19. században Arany emberről írt, viszont a múlt század harmincas éveiben az Óz, a nagy varázsló című könyvben már csak bádogemberre futotta.
3. Rámutattam egy ETO-ra és megkérdeztem az Osztályozás tanáromtól: STO ETO?
Még egyszer bocs a késésért, és köszönöm a levelet!
Katalógusok
És még mondja valaki, hogy a számítógépes rendszerek korában a katalógusszekrényre már nincs szükség. :)

Katalogizáljunk
Azoknak, akiknek hiányzik a jó öreg katalógusszekrény az OPAC-ok világában, jó szórakozás lehet a Catalog Card Generátor. A használata pofonegyszerű; csak töltsük ki a mezőket, és kattintsunk a Make it! feliratú gombra.
A megjelenő képet jobb egérgomb, Kép mentése más néven... paranccsal leszedhetjük a netről. (A php formátumot nyugodtan átírhatjuk más formátummá /pl. jpg/; a kép károsodás nélkül fog lementődni.)
És ez nem csak egy jó kis "játék"; több helyen láttam már bemutatók nyitó- vagy záróképeként, de a további felhasználásnak csak a képzelet szab határt. ;)
Google titkok
Ráguglizunk, megguglizzuk, stb. - Mind használjuk (ha nem is elsődleges forrásként) a híres keresőoldalt, de vajon tudjuk-e, hogyan működik?
Keresőrobotok, relevancia ... Úgy tűnik, az egész egyszerűbb, mint gondolnánk.
És most az alábbi képre kattintva, mind megnézhetjük a Google működését a színfalak mögül!
(Csak most tudtam meg, hogy Wildgica megelőzött saját blogjában. Legyen hát ez egy virtuális Canossa járás: Bocsánat! ;))
Bár az információforrások elrendezését még nem látom át, miután a "cica" és "vektorgrafika" szavakat is ugyanott kereste, akárcsak a blogom nevét.
Érdemes még képekre keresni (a "pictures" szó megadásával), és tesztelni a rendszert felnőtt tartalomra utaló tárgyszavakkal*.
/* csak fülest kaptam, hogy próbáljam ki, de tényleg!/
Mozgókönyvtár
A mozgókönyvtár egy egészen új megközelítésben...
(Szerintem hatalmas poén. :D)
A képen jól láthatóan feltüntették, hogy jogvédett, és ki a jogosult a közlésért, ezért inkább csak belinkelem ide.
Hülye könyvcímek
A hülye könyvcímek kiválasztása ugyan nem új keletű, de csak most jutottam oda, hogy a blogon is hírt adjak róla.
A brit Bookseller Kiadó már 30 éve ítéli oda a nem túl hízelgő címet a címekért. :)
Íme egy cikk a 2009-es mezőnyről.
És egy az elmúlt három évtized összesített győzelméről.
Személy szerint nálam még mindig az alábbi két mű a győztes (szinte holtversenyben):


Képregény 2.
Kázmér ismét a könyvtárat emlegeti...



